Esettanulmány: J-COM Inc.
A J-COM Inc. egy olyan elektronikus dokumentum szolgáltató cég amely közvetítőként működik az észak-amerikai autóipari beszállítók és gyárak között. A J-COM ügyfelei és a kereskedelmi partnerei között több mint ötezer észak-amerikai helyszín van. A helyzet bonyolultsága vizuális segédeszközt követelt.
Első lépésként a GIStance az irányítószám alapján feltérképezte (geokódolta) az összes beszállító és gyár helyét egy digitális térképen. Ezt követően kulcs fontosságú adatokat rendeltek hozzá az egyes helyszínekhez, mint például a helyszín neve, pontos címe, kapcsolattartó személy neve, telefon száma, fax száma, e-mail címe, beszállítói kódja stb. E mellett helyszín specifikus információkat adtunk hozzá egyes pontokhoz, melyek gyűjtőpontokat jeleztek.
A végeredmény a J-COM szempontjából egy olyan menedzsment eszköz lett, amivel földrajzi aktivitási mintát illetve egyszerű információ lehívást tett lehetővé elősegítve ezzel a mindennapos adatbevitelt. A DynaGIS névre hallgató GIStance dinamikus térkép, lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy napi, heti, vagy akár havi bontásban kövessék az alkaltrészek áramlását, amivel kihangsúlyozódhatnak a szállítási illetve szezonális minták.
„A DynaGIS csomag olyan vizuális ábrázolást tett lehetővé, amellyel cégünk fontos trendeket tudott kimutatni. Emellett végre levehettük a falról az összes felragasztott papír lapot, majd a kezelőink csak a digitális térképre támaszkodtak. Egy digitális térkép jelentősen megnövelheti egy cég termelékenységét mivel az összes releváns információt egy olyan kis eszközbe foglalja, amelyet egyszerű használni és karbantartani.”
Mike Benning
Operációs Menedzser
J-COM Inc.
|