DynaGIS
Bár a kiskereskedők, gyártók, kormányok, hadseregek és rendezvény szervezők mind különböző tevékenységet végeznek, ugyanaz az alapvető kihívás áll előttük. A feladat a hatékony tevékenység koordináció annak érdekében, hogy eladjanak egy terméket vagy szolgáltatást , végrehajtsanak egy katonai bevetést, megszervezzenek egy sikeres rendezvényt. Régen e feladatok megoldásához számtalan papír dokumentumra illetve különböző alkalmazások adat állományaira volt szükség. A végeredémény még ennél is bonyolultabbá vált, mivel a vállalat különböző részlegein használt állományok nem mindig a legfrissebb adatokat tartalmazták.
A DynaGIS egy térképes prezentáció a kritikus információk megjelenítésére. A vezérlőpult segítségével a felhásználó könnyedén közelíthet illetve távolíthat a különböző információval ellátott pontokra. „A Plázs” nevű rendezvényt szervező cég számára pontosan ilyen DynaGIS-t fejlesztett ki a GIStance, GEMs néven. További részletes információt a „J-COM Inc” nevű esettanulmány adhat.
Cégünk mottója szerint: „Egy kép többet ér minden szónál.” Így a GIStance által kifejlesztett DynaGIS-el a feladat megoldására koncentrálhat az adatokkal való állandó bajlódás helyett.
vissza
A GEMs Rendszer
A GEMs rendszer lényege, hogy a felhasználó számára azonnali és gyors esemény áttekintést ad az elképzeléstől a kivitelezésen át a project befejezéséig. A rendszer mindig a legfrissebb státuszt, adatokat, fizikai alaprajz terveket, résztvevőket, beszállítókat és egyéb létfontosságú információkat közvetít, amelyek egy az esemény helyszínéről készült digitális térképhez csatlakoznak. A felhasználó számára lehetőség nyílik egy vagy akár az öszes kiválasztott réteg megtekintésére. A felhasználóbarát GEMs rendszer a rugalmasságot és az egyszerűséget ötvözi.
A Vezérlő Pult
A GEMs rendszer lehetővé teszi az esemény szervezők számára az egyéb alkalmazásokhoz való csatlakozást. Mindennek eredménye egy testreszabott vezérlő pult, amely egyéb alkalmazások megnyitása nélküli információ előhívást tesz lehetővé. A GEM rendszerhez kapcsolt alkalmazások között szerepelhetnek interaktív web designok, adatbázis állományok, excel táblázatkezelők, szöveges állományok, grafikai szoftverek, vagy bármilyen kívánt egyéb alkalmazás. További előny, hogy a vezérlő pult bármely nyelvre testreszabható.
A vezérelv szerint arra törekszünk, hogy a felhasználó ideje ne a hibás adatok böngészésével, hanem a számára megfelelő adatok elemzésével, kiértékelésével teljen. A GEMs rendszer által megtakarított idő az esemény hosszának növekedésével megsokszorozódik. A rendszer beüzemelését követően nincsen szükség óriási tapasztalatra, csak kreativitásra és áramra.
Kérjük tekintse meg az ábrát”
|